Ybl szakmai nap
A tavalyi sikerre építve idén újra az egyetem hallgatói szervezték meg a budapesti Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának szakmai napját. A Kar zuglói főépületében szerda délelőtt megnyitott rendezvényen az ország legjelentősebb építőipari cégei jelentek meg előadásokkal és állandó standokkal. A
Nőnapi köszöntés Weinberges hagyományok szerint
Vállalatunk legnagyobb értékét összetartó csapatunk jelenti. Büszkék vagyunk családbarát filozófiánkra és sokszínűségünkre, amely versenyképességünk egyik alapja. Fennállásunk óta közösen ünnepeljük a hölgyeket a nemzetközi nőnap alkalmából március 8-án; megköszönve hozzáadott értéküket szervezetünk munkájához. Idén is Derczó István ügyvezető igazgató nyitotta meg a
Ismét elnyertük az Energiatudatos Vállalat Díjat
Zempléni vállalatként fontos számunkra a környezettudatosság és ökológiai lábnyomunk csökkentése. Ennek érdekében folyamatosan keressük az új lehetőségeket, amelyek még fenntarthatóbb és korszerűbb megoldásokat kínálnak működésünk során. Büszkék vagyunk, hogy idén is elnyertük a Virtuális Erőmű Program keretében meghirdetett Energiatudatos Vállalat