Dinamikát sugárzó terek, kék árnyalatok – a Weinbergé is lehet Az Év Irodája

Dinamikát sugárzó terek, kék árnyalatok – a Weinbergé is lehet Az Év Irodája

Közönségszavazás is dönt a nyertesről a pályázaton.

15 éves múltra tekint vissza Az Év Irodája pályázat és a Real Estate Awards, amelyeket mára az ingatlanpiac egyik legmeghatározóbb eseményeként tartanak számon. A versenyen irodákat, irodaházakat, közösségi tereket, vállalatokat, tervezett vagy átadott projekteket díjaznak. Olyanok pályázhattak, akik 2024-ben költöztek vagy megújultak és büszkén mutatják meg magukat a nagyközönségnek.

Most bárki leadhatja a szavazatát február 3-ig az általa legjobbnak ítélt irodára a verseny honlapján. Számít az olvasók véleménye, hiszen ennek eredménye 10%-kal számít bele a végeredménybe, így akár a zsűri döntését is megváltoztathatja.

Piaci pozícióhoz méltó irodaépület

A nevezők között van a Weinberg ’93 Építő Kft., Magyarország egyik vezető generálkivitelező és acélszerkezetgyártó vállalata is. A nagyarányú létszámnövekedés miatt új irodaházat épített sárospataki székhelyén, amely a korábbi irodaházzal nem konkurál, helyette a cég szellemiségét is megjelenítve összefog azzal, egy híd segítségével. A Weinberg profiljából eredően sok acél és üveg került felhasználásra, amelyeket számos olyan elemmel egészítettek ki, amik barátságosabbá teszik a belső tereket vizuális, taktilis és akusztikai szempontból is. A vállalat tudatos törekvése a családias jelleg és az emberi kapcsolatok erősítése, az új irodaház is ezt a szellemiséget képviseli: lobbikkal, találkozóhelyekkel, tágas terasszal és közösségi terekkel épült meg.https://www.youtube.com/watch?v=pT9p8IGU16c

Az eredmény: egy rugalmas és modern, magasan automatizált gépészettel ellátott open office, amely büdzsén és határidőn belül, nemzetközi figyelmet elnyert projekt részeként valósult meg.

A BuildEXT Kft. tervezte új irodaház 1100 négyzetméter alapterületű, a régi épülettel összekötve pedig összesen 1700 négyzetméteres irodai tér alakult ki. A BuildEXT itt nem csak a tervezésért, de a BIM-alapú projektmenedzsmentért is felelős volt, amelyre kiemelt figyelmet fordítottak. A BIM modellt szimulációs környezetbe helyezve optimalizálták az épület energiafelhasználását, így csökkentették az ESG szempontjából kiemelkedően fontos, üzemeltetés során keletkező szén-dioxid kibocsátást.

Rugalmas és modern iroda

Két részből áll az új iroda: egy háromszintes, pillérvázas épületből és egy nyaktagból, amely a fejépület irodáit egy hídépítménnyel összekötve teremti meg a régi és az új létesítmény funkcionális egységét. A belső irodaterekben olyan rugalmas, a kor elvárásainak megfelelő megoldásokat alkalmaztak, amelyekkel hosszútávon is biztosítható az optimális kihasználtság és a dolgozói elégedettség. A kantin például mobil falak segítségével összenyitható a két szomszédos tárgyalóval, így közösségi helyiségként akár kisebb céges rendezvények lebonyolítására is lehetőséget nyújt. Az open office-teret rövid megbeszélések lebonyolítására alkalmas chatboxok törik meg, a dolgozók kényelmét pedig magas szinten automatizált világítás és gépészet is szolgálja.
A Weinberg 2024. április 25-én az új irodaháza felavatásával együtt ünnepelte 30. születésnapját Sárospatakon.

Az irodaházra EZEN A LINKEN lehet szavazni.

Galéria


































Forrás: magyarépítők

BUILD Together!

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.