Fergeteges évzáró buli Nagy Feróval

A gyár összes dolgozója hivatalos volt az év végi záróünnepségre december 20-án.
Nagy Feró gondoskodott arról, hogy az ünnepségből végül buli legyen és önfeledt szórakozás.
Derczó István ügyvezető és tulajdonos nyitotta meg a rendezvényt és köszönte meg az egész éves közös munkát minden munkatársnak.
Ezt követően beszámolt a várható fejlesztésekről, majd bemutatta a 2018-as kivitelezési projekteket és a legyártott elemeket, acélszerkezeteket.
Beszámolt továbbá a Weinberg 2019-es legjelentősebb fejlesztéséről is, a japánból érkező MAZAK lézervágó és megmunkálóközpontról, melyek nyáron állnak munkába. Elmondta, hogy a megvásárolt gépeknek köszönhetően még tovább tudta növelni a vállalat szolgáltatásainak komplexitását, hozzáadott értékét.
Az ügyvezető beszédét követően Lovas Róbert, az acélszerkezet-gyártás üzletág igazgatója köszönte meg a közös munkát és ismertette az idei év célkitűzéseit.Tájékoztatta a gyár dolgozóit, hogy lehetőségük nyílik képzéseken részt venni és a megszerzett tudást alkalmazva feljebb menetelni a ranglétrán.
A beszédeket követően meglepetésvendégünk, Nagy Feró vette át a mikrofont és vegyült el a munkatársak között.
Koccintottak, együtt énekeltek és buliztak.
Kiváló hangulatú, méltó zárása volt ez az évnek.
Mindenkinek köszönjük a munkáját!
Galéria:

BUILD Together!

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.