Kiemelkedő építőipari pályát ismertek el: Derczó István Lechner Ödön-díjat kapott
A Weinberget három évtizede irányító szakember mellett a Merkbau sikereiben oroszlánrészt vállaló Márton Norbert is elnyerte a kitüntetést.A hazai építőipar legrangosabb elismeréseit adták át december 12-én Budapesten az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének évzáró gáláján. A közgyűlésen az ÉVOSZ megalakításának 35. évfordulóját
A megvalósítás során is fontos volt a zöld szemlélet – így épült az ecseri Volvo Truck Center
A Weinberg számára a fenntarthatóság nem csak papíron, hanem a gyakorlati megvalósítás során is fontos.Ennek Európa szinten is kiemelkedő példája az ecseri Volvo Truck Center beruházás, ahol nem kizárólag az volt elsődleges szempont, hogy a majdani épület a következő 50-100
Hamarosan legördülnek az első fogaskerekek a kaposvári csarnokban
Az üzemben, ahol egy tanműhelyt is kialakítottak, a cég megduplázhatja termelési kapacitását.A kaposvári Északi Ipari Parkban építette fel új csarnokát a Szabó Fogaskerékgyártó Kft., amely közel 50 éve működik a somogyi vármegyeszékhelyen. A nemzetközi viszonylatban is sikeressé vált családi vállalkozás a