Az ikonikus tetőt a Zeneakadémia ihlette – interjú a Magyar Zene Háza japán sztárépítészével
Fudzsimoto Szószuke – avagy ismertebb nevén, angol átírásban Sou Fujimoto – generációjának egyik legfontosabb japán építésze, és világszerte is a legnagyobb nevek egyike. Budapesten, a Városligetben járt, ahol végre személyesen is megtekintette az általa tervezett Magyar Zene Házát, aminek az
Ezzel a sport- és rendezvénycsarnokkal nyernek új találkozóhelyet a magyar fiatalok
A RexBau Kft. és a Weinberg '93 Kft. konzorciumában valósul meg a részben terepbe süllyesztett, zöldtetős kialakítású sportcsarnok. Július 6-án kezdetét veszi a sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábort kiegészítő sportkomplexum építése, amely a tervek szerint jövő év márciusára készül el – közölte a
Építőipar 2021 konferencián a Weinberg
Az árak, az anyagok, a munkaerő és szabályozás kérdése különös hangsúlyt kapott az Építőipar 2021 konferencián. Az egyik legjobb hír a mai napon, amit az anyagárak kapcsán a konferencia résztvevői, illetve a kivitelezők, építtetők kaphattak, hogy már most júniusban vége szakadhat az
Véghajrában a szabadkikötő új raktárcsarnoka a Weinberg kivitelezésében
Speciális irattár-csarnokot épít a Weinberg zöld tetővel és megújuló energiával. A Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. (BSZL) Magyarország legnagyobb trimodális logisztikai központjának üzemeltetője. Teljeskörű hajózási, vasúti és egyéb logisztikai szolgáltatásokat nyújt, valamint személyre szabott ipari ingatlanok fejlesztését és bérbeadását kínálja. A Weinberg’93 Kft. az évek során már
Új külsővel kezdi az évet a Weinberg
2017 a kakas éve, ami gazdagságot, új lendületet ígér. Ennek szellemében nagyszabású fejlesztést valósítunk meg az előttünk álló évben. A fejlődés megvalósult lépéseiről ezúton számolunk be. Weboldalunk friss, letisztult megjelenést kapott, valamint megújult navigációval üzemel 2017 februárjától. A fejlesztésnek köszönhetően 2-3
Boldog és eredményes új évet kívánunk!
Az újév közeledtével érdemes megállnunk néhány pillanatra, hogy átgondoljuk a mögöttünk sorakozó eseményeket és felkészüljünk az előttünk álló kihívásokra. Így tettünk mi is, amikor 2016. december 17-én megrendeztük vállalatunk évzáró bálját a Hotel Bodrogban. Derczó István évértékelő beszédét azzal kezdte, hogy megköszönte
Bemutatkozik a SWISS KRONO vásárosnaményi gyára
Látványos videóval bővített megnyitóval ünnepelte meg a hivatalos átadást a svájci székhelyű SWISS KRONO cégcsoport Vásárosnaményban. Decemberben 150 bel- és külföldi vendég részvételével került sor az ünnepélyes eseményre. A generálkivitelezői tevékenység mellett, több mint 2000 tonna acélszerkezet gyártásával és szerelésével is
Örömteli és békés ünnepet kívánunk mindenkinek!
Hogyan fejezhetné ki hitelesen egy acélszerkezet-gyártással foglalkozó vállalat az ünnep hangulatát és hogyan közvetíthetné jókívánságait? Munkatársaink megtalálták a módját. Összefogással, kreativitással, jókedvvel és szeretettel. Ezzel a kedves videóval kívánunk kellemes karácsonyi ünnepet és boldog új évet mindenkinek! https://www.youtube.com/watch?v=_2LrpWRhJMY
Csapatunké a TOP 100 Gazdasági Díj
Derczó István, a Weinberg 93 Építő Kft. ügyvezető igazgatója kapta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei TOP 100 Gála Gazdasági Díját. A 2016-ban 7. alkalommal odaítélt elismerést az a vezető nyerte el, aki ebben a kemény versenyben is megőrizte vállalata emberközpontúságát és olyan
Igazi csapatmunka a szőlőtőkék között is
Az időjárás előrejelzésnek megfelelően, nagyon szép őszi időben telt október 8-án a Weinberg-szüret. A meghirdetett kezdésre, 8 órára sokan gyűltünk össze, a gyerekekkel együtt kb. 100 fő volt jelen a szőlőben. Reggelire hurkával, kolbásszal és debrecenivel, valamint teával és forralt borral