Breszt város küldöttségének látogatása
Történelmi jelentőségű eseményen vehettek részt mindazok, akik április 9-én ott voltak a sárospataki Rákóczi-várban. A fehéroroszországi Breszt és Sárospatak települések testvérvárosi megállapodást írtak alá. A két ország között korábban nem volt ehhez hasonló együttműködés. Breszt Fehéroroszország 6. legnagyobb városa, lakosainak száma közel 330 ezer fő.
Kész ötletekkel és tervekkel érkeztünk Sárospatakra, ahol már barátok fogadtak minket – mondta Vadim Kravchuk, Breszt Moszkvai Kerületének polgármestere. A városok szeretnék kiépíteni oktatási, kulturális és sport irányba is a kapcsolatokat, amelynek első megnyilvánulása a közeljövőben elinduló cserediák program. A vezetők külön kitértek a gazdasági partnerség szorosabbá fűzésére. A delegáció tagjai ennek érdekében tettek látogatást vállalatunknál. Vendégeinkkel ismertettük tevékenységünket és bemutattuk nekik üzemcsarnokunkat.
A találkozó alkalmából a résztvevők megtekintették a sárospataki nevezetességeket és még néhány gazdasági társaságot.
Bízunk benne, hogy az új testvérvárosi kapcsolat mindkét fél számára szép eredményeket hordoz magában és elégedettséggel tölti el a települések lakóit.