Kiállítók voltunk a Miskolci Egyetemi Állásbörzén
Április 6-án, idén már 22. alkalommal került megrendezésre Miskolcon az egyetemi állásbörze. A különböző szektorokban tevékenykedő hazai és külföldi vállalatokkal ápolt kiváló kapcsolatrendszernek és a színvonalas szervezésnek köszönhetően a miskolci a legnagyobb vidéki állásbörze. Az együttműködésnek több példája van: a cégek és az állami intézmények a képzésben közvetlenül is részt vállalnak ösztöndíjprogramok és gyakorlati projektek, valamint az oktatásban való közreműködés révén. A Miskolci Egyetem célja a gazdasági, a társadalmi és a politikai élet változásaihoz igazodó, és a mindenkori munkaerőpiaci igényeknek megfelelő és jól felkészült diplomás szakemberek kibocsátása. A börze keretében álláskeresési tanácsadással, mini próbainterjúval és speciális felkészítéssel is várták a jelenlévőket.
A közelmúltban vállalatunk is megállapodást írt alá a Miskolci Egyetemmel annak érdekében, hogy a Weinberg-ösztöndíj – várhatóan a következő tanévtől – meghirdetésre kerüljön. Az ösztöndíj keretein belül támogatni szeretnénk a helyi kötődésű, tehetséges mérnök hallgatókat, ezzel is elősegítve vidékünkön a magasan kvalifikált mérnökök utánpótlását.
A börzén cégünk értékesítési és marketing menedzsere, Untener Péter tartott a fiataloknak bemutatkozó előadást és válaszolta meg az érdeklődő kérdéseket. Felállított standunknál sokan voltak kíváncsiak az általunk kínált lehetőségekre, ahol Oláh Viktória HR munkatársunk segítette a jelentkezőket. Bízunk benne, hogy hamarosan gyakornokként vagy új munkatársként köszönthetjük a mérnöki pályára tudatosan készülő látogatókat.